A tavalyi bérpótlék után idén bérkiegészítést kapnak a szociális szférában dolgozók, ami elérheti a 68 ezer forintot is - tájékoztatott Czibere Károly.

A szakmai szervezetekkel történt egyeztetés alapján a tavalyi bérpótlék szétosztásának elve az volt, hogy lehetőség szerint az egész szociális szféra részesüljön belőle. A mértéke pedig 6 ezer és 16 ezer forint között volt - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.

 

Idén a szakmai konzultáció nyomán arra jutottak, hogy elsősorban a magasabb végzettséget, illetve szakmai tapasztalatot igyekeznek elismerni.

A napokban először folyósítandó bérkiegészítés mértéke 1500 és 68 000 forint közötti, a 93 ezer szociális dolgozóból 63 ezer kapja - tette hozzá az államtitkár.

Nem tartható fenn tovább az az állapot, hogy a főiskolai, egyetemi szakképesítéssel rendelkező szociális munkások annyit keressenek, mint egy szakács vagy karbantartó - szögezte le Czibere Károly.

Hozzáfűzte: a bérkiegészítés szektorsemleges, azaz független attól, hogy állami, önkormányzati, egyházi vagy civil fenntartója van-e a szociális intézménynek.

Czibere Károly elmondta: a tavalyi bérpótlék és az idei bérkiegészítés után - amellyel a szociális szféra utolérte az egészségügyi bértáblát - a következő lépés az új életpályamodell bevezetése lesz.

(MTI - fidesz.hu)