Az elmúlt héten tovább folytatódtak a helyszíni bejárások, melyek keretében a város vezetői a folyamatban lévő, illetve a közelmúltban befejeződött beruházásokat tekintették meg.

A Külső-Dorogi útfélen épülő vágóhídnál Kiss Attila polgármester és Sőrés István alpolgármester október 15-én járt. A Startmunka mintaprogram keretein belül, pályázati forrásból megvalósuló beruházás két ütemben realizálódik. Elsőként az év végére az építmény készül el, jövőre, a második fázisban a működéshez szükséges technológia kialakítása, valamint az eszközbeszerzés valósul meg. A fejlesztés közel 60 millió forintos nagyságrendet képvisel. A kivitelezést a Városüzemeltetési Intézmény közfoglalkoztatott dolgozói végzik. A vágópont beüzemelését követően, a Hajdú-tanyán, a közfoglalkoztatottak által tenyésztett jószágokat vágják le, majd a húst a város intézményeinek konyháin hasznosítják.

Pénteken a Nagy-Bocskai szőlőskertben folytatódott a helyszíni bejárás, ahol a tavaly telepített gyümölcsfaültetvényt szemlélte meg Sőrés István alpolgármester és Tóth Tamás, a Polgármesteri Hivatal osztályvezetője. Böszörmény mintegy 650 hektár szőlősterülettel rendelkezik, melynek jelentős része magántulajdonban található. Az utóbbi időszakban ezek közül egyre több maradt gazdátlanul, melyek egy részét felajánlották az önkormányzatnak.

Ezeket a földeket művelés alá vonták. A bejárás helyszínén az elmúlt évben mintegy hatvan csemetét ültettek el. A munkálatokat tovább szeretnék folytatni. Még az idén a közmunkaprogram keretében további 200 csemetét telepítenek a Nagy-Bocskai szőlőskertben, illetve Bodaszőlőn 300 bodzát ültetnek. A tervek között szerepel, hogy pályázati támogatásból a pénteken szemrevételezett területet körbekerítik, kutat fúrnak, és a műveléshez szükséges eszközöket beszerzik. Hosszútávon az a cél, hogy a termesztett gyümölcsök a közétkeztetésbe kerüljenek. A szőlőskerteken túl, a belterületek fásítására a költségvetésben hat millió forintot különítettek el. A pótlások mellett ez elsősorban az Árpád és Külső-Hadházi utcákat érintené.

Bertalan Erzsébet